mosható pelenkázás

Nadrágpelenka STOP!

A felmérések szerint egyetlen baba körülbelül 4–6 ezer eldobható nadrágpelenkát használ el a szobatisztaság eléréséig. Ennek súlya közel egy tonna. Tehát egy tonnányi szemétkupacot „termel” egyetlen gyermek, melynek a lebomlási ideje minimum száz év.

Bármennyire is fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, ha egyszer gyerekünk lesz, kényelmi okokból nem valószínő, hogy visszatérnénk anyáink mosható pamutpelenkáihoz. Pedig már vannak országok, ahol egyre intenzívebben folyik a szemléletformálás. Próbálják szembesíteni a szülőket azzal, hogy milyen ára van a kényelemnek – milyen károkat szenved el miatta a környezet, és milyen veszélynek tesszük ki a kisgyermekeket.

Drasztikus kampányba kezdtek a nadrágpelenka ellenzők több nyugati országban. Nemes egyszerőséggel heregyilkosnak nevezik. Hogy miért is? Az eldobható pelenkában a herék folyamatosan meleg, nedves környezetben vannak, ez pedig kockázatos lehet a spermaszámot tekintve.
A ’80-as évek óta 25 %-kal csökkent az átlag európai férfi spermaszáma, ennek pedig érezhető hatása van a termékenységi mutatókra is. Ennek hátterében több tényező állhat, de feltételezik, hogy a nadrágpelenka is a felelősök közé sorolható.

Ma már tudjuk, hogy a sperma rendkívül érzékenyen reagál a hőmérséklet emelkedésre, így a nemi szerv körüli hőmérséklet nagyban befolyásolja a pusztulásukat. A spermaszám csökkenéséhez elég egy lázas állapot, egy forró kádfürdő vagy egy szorosabb alsónadrág, amely a testhez szorítja a heréket.

Egy kisgyerek életének minimum két esztendejét zárt pelenkában tölti, ami kb. egy fokkal magasabb hőmérsékleten tartja a fedett testrészt. Az eldobható pelenkában tehát a herék folyamatosan meleg, nedves környezetben vannak, a szellőzés pedig nem megfelelő. Ez pedig óvatosan fogalmazva is kockázatos lehet a spermaszámot tekintve.

Miből van a pelenka?

A legtöbb eldobható pelenka egy nedvszívó vattarétegből, valamint egy víz- és levegőzáró polietilén külső borítóból áll. A betétbe a nedvszívás fokozása érdekében poliakrilát golyócskákat helyeznek. A nedvszívó réteget adó vattaszerű anyag alapanyaga a fa, amihez hatalmas erdőket kell ehhez kivágni. Az üres területekre puhafákat ültetnek, melyeket mőtrágyával és növényvédő szerekkel kezelnek. A gyártás során nagy mennyiségő vizet használnak, melyet erősen szennyezve bocsátanak vissza. Mindezek miatt megbomlik az ökológiai egyensúly.
És mit tesznek azok a kormányok, melyek felismerték ennek veszélyét? Egyenlőre csak figyelmeztetnek, illetve hulladékgazdálkodási irányelvek szintjén keresik a megoldást. A „bátrabbak” anyagilag támogatják a mosható pelenkákat vásárló szülőket. 

Valóban bőrbarát?

Bár a reklámok azt állítják, hogy az eldobható pelenka bőrbarát, az orvosoknak komoly ellenvetéseik vannak. A műanyagba, vattába csomagolt kisbaba egész alsóteste hosszú órákon át valósággal üvegházban van. A vizelet és a széklet mellett állandóan jelen levő meleg, a nedvesség és a levegőtlenség együttesen jó táptalaja a gombáknak és a baktériumoknak.

A vizeletben lévő baktériumok 3 óra elteltével kezdenek ammóniatartalmú, maró hatású vegyületeket termelni. A vizelet hatására különböző vegyszerek is kioldódnak a pelenkából, melyek hatása pontosan nem ismert. Emiatt az eldobható pelenkákat legalább három óránként kellene cserélni. A pelenkákból sokszor kiválik a nedvszívásra használt szilikon is. Kis zselé golyócskák formájában pelenkázáskor lehet a baba bőrén találni. Ez a zselé a bőrrel érintkezve irritációt okozhat, felszívódva pedig mérgező.

Az eldobott pelenka sorsa

Adva van gyermekenként 1 tonnányi szemét. Elégetéssel való megsemmisítésük a bennük lévő mőanyag miatt környezetkárosító. A szemétlerakóban bomló papírpelenka metánt termel, amely még a széndioxidnál is erősebb üvegház-gáz. Szintén nagy problémát jelent a pelenkákban a szeméttelepekre kerülő széklet. A babák ürülékében legalább 100-féle olyan vírus van, ami két hétnél tovább is elélhet. Ez a szeméttelepeken kóborló állatok által fertőzéseket okozhat. Különösen veszélyes az oltások után ürített vizelet vagy széklet.

Csak egy példa: egy kisbaba több hétig üríthet élő gyermekbénulás-vírusokat oltás után, és a vírusokat tartalmazó szemétlerakó-lé megfertőzheti a talajvizet, ami aztán a természetes körforgás következtében újra a felszínre kerül.

A textilpelenkák reneszánsza

Azokban az országokban, ahol már a 70-es évektől elterjedt az eldobható pelenkák használata, mostanra egyre több szülő tér vissza a mosható textilpelenkák valamely változatához környezetvédelmi, egészségügyi és takarékossági okokból egyaránt. A textilpelenkát választóknak korszerű lehetőség a mosható nadrágpelenka, melyről lapunk korábbi számaiban is olvashattak már. Ezek nedvszívó képessége sokkal jobb, mint a hagyományos textilpelenkáké, használata is jóval egyszerőbb – persze lássuk be, hogy az eldobható pelenka kényelmi fokozatával nem tud vetekedni, hisz mosni kell. Viszont árban jóval kedvezőbb: 3-4 havi eldobható pelenka költségéből szobatisztaságig megoldható a pelenkázás az újfajta mosható nadrágpelenkával.


Forrás: zoldujsag.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .