• vegyi anyagok,  Vegyszerek a babaápolókban

    Kitiltanák a babakozmetikumokat…

    Kitiltaná a babakozmetikumokat a francia szülészetekről egy minisztériumközi bizottság, mivel egészségügyi szakemberekből álló tagjai úgy vélik: a termékek egy része rákkeltő anyagokat tartalmazhat.

    “A babakozmetikumok piacra kerülését semmi sem szabályozza Franciaországban, és ezen változtatni kell” – nyilatkozta az InfoRádiónak Veronique Molieres, a bizottság szóvivője. A kétszáz egészségügyi szakemberből álló testületet első lépésként a “rózsaszínű bőröndnek” is nevezett ajándékcsomag kitiltását javasolja a szülészetekről.

    Franciaországban immár csaknem harminc éves gyakorlat, hogy a szülészeteken – a kórházi személyzet közvetítésével – egy olyan ajándékdobozt adnak a szülőknek, amely tucatnyi mintát tartalmaz a legnagyobb babakozmetikumokat gyártó cégek termékeiből.

    Veronique Molieres hangsúlyozta: nincsenek konkrét bizonyítékok arra, hogy ezek a kozmetikumok megbetegítettek volna csecsemőket, a mostani javaslatukat csupán megelőző intézkedésnek szánják. Az a tény ugyanis, hogy a különböző krémeket, lemosó folyadékokat vagy éppen babaparfümöket a kórházakban vagy a klinikákon adják oda a kismamáknak, “hitelesíti” a termékeket, holott pontos hatásukat senki sem ismeri.

  • Antibiotikum helyett

    A grapefruit mag titka

    A gyógyszerészek évtizedek óta kutatják gyógyszerek megalkotásának lehetőségét. A legjobb és legegyszerűbb receptek azonban a gyümölcsökben találhatók meg. Például a papaya rákellenes hatásáról ismert. A grapefruit magja pedig felér a hagyományos antibiotikumokkal.

    Tizenhét éve a floridai dr. J. Harich orvos és hobbykertész észrevette, hogy a „csodamagok” a komposztban nem akarnak elrothadni, így letesztelte gyógyhatásukat, amiből számtalan megállapítást nyert.

    Mindegy, hogy húgyhólyaggyulladás, gombás fertőzés vagy fekély – a grapefruitmag hatóanyaga sok betegségen segít. Megszületett egy teljesen új és természetes antibiotikum.

    Támadás a vírusok ellen

    A világ számtalan kutatóintézete és egyeteme kezdte meg a kutatást, hogy rájöjjön a dolog nyitjára. Eredményeik figyelemre méltóak.

    Már igen csekély töménységben (egy pohár vízben 8 csepp) a grapefruitmag-kivonat ugyanolyan sikert mutatott, mint minden más hagyományos antibiotikum. Felhasználási területe eléggé széleskörű: több száz különböző baktérium- és vírustörzs, közel 100 gombatörzs és nagyszámú egysejtű parazita ellen lehet könnyűszerrel támadást indítani.

    A hasznos bélbaktériumok azonban a támadástól védettek, az immunrendszer aktiválódik és mellékhatásokra is csak akkor lehet számítani, ha a normális adagot négyezerszeresen túllépik. 2Nyugaton sok természetgyógyászatban tájékozott orvos többéves tapasztalatot szerzett már a „paradicsomi” elixírrel történő gyógyításban. A citrancs hatóanyagai elsősorban a gyomor- és bélpanaszok, a gombás betegségek, bőrgombás betegségek, megfázások, torok-, orr-, fülfertőzések, köröm-, fogínygyulladás és hüvelyfertőzés esetén váltak be.

  • Shop

    Grapefruitmag kivonat gyerekeknek

    Még épp hogy megszületett, de kisbabád máris betegeskedik?

    Nem szeretnéd pici szervezetét gyógyszerekkel terhelni?

    Természetes anyagokkal szeretnéd megóvni a baktériumoktól, vírusoktól, gombáktól?

    Szülőnek lenni néha nagyon nehéz. Főleg akkor, amikor a gyermekünk megbetegszik. Olyankor levert, gyenge és elesett. Immunrendszere még épp kialakulóban van, s ha valamilyen oknál fogva nem tudod szoptatni, még védtelenebb az őt érő betegségekkel szemben.

    Egy kisbabánál a környezete fertőtlenítése sem igazán megoldott, ha arra gondolunk, hogyan oldjuk meg vegyszerek nélkül. Ilyenkor jó lenne valamilyen természetes megoldás, amivel nem terheljük a szervezetét feleslegesen, s erre vannak már nagyon jó természetes készítmények.

  • mosható pelenkázás

    Nadrágpelenka STOP!

    A felmérések szerint egyetlen baba körülbelül 4–6 ezer eldobható nadrágpelenkát használ el a szobatisztaság eléréséig. Ennek súlya közel egy tonna. Tehát egy tonnányi szemétkupacot „termel” egyetlen gyermek, melynek a lebomlási ideje minimum száz év.

    Bármennyire is fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, ha egyszer gyerekünk lesz, kényelmi okokból nem valószínő, hogy visszatérnénk anyáink mosható pamutpelenkáihoz. Pedig már vannak országok, ahol egyre intenzívebben folyik a szemléletformálás. Próbálják szembesíteni a szülőket azzal, hogy milyen ára van a kényelemnek – milyen károkat szenved el miatta a környezet, és milyen veszélynek tesszük ki a kisgyermekeket.

    Drasztikus kampányba kezdtek a nadrágpelenka ellenzők több nyugati országban. Nemes egyszerőséggel heregyilkosnak nevezik. Hogy miért is? Az eldobható pelenkában a herék folyamatosan meleg, nedves környezetben vannak, ez pedig kockázatos lehet a spermaszámot tekintve.
    A ’80-as évek óta 25 %-kal csökkent az átlag európai férfi spermaszáma, ennek pedig érezhető hatása van a termékenységi mutatókra is. Ennek hátterében több tényező állhat, de feltételezik, hogy a nadrágpelenka is a felelősök közé sorolható.